Mindent szépnek tartunk, amiben erő, energia lakozik, amiből valamiféle megmagyarázhatatlan kisugárzás árad. Szeretjük a szépet nézni, mert olyankor mi is feltöltődünk azzal az erővel, energiával. Minél inkább képesek vagyunk látni azt, annál inkább átjár minket ez az erő. Vegyük észre a szépet, töltődjünk! Figyeljük meg a kertben, vagy a teraszon, hogyan bont virágot egy növény, milyen elmerülten játszik egy kismacska, milyen szilárd figyelemmel léteznek az erdők fái és milyen biztonságot és bölcsességet sugároz egy hegy.
Ahhoz, hogy észrevegyük mindezt le kell kapcsolódnunk a mókuskerék hajtásáról. Amint leálltak a gondolatok képesek vagyunk tisztán, ítélet és megjegyzések nélkül szemlélni valami szépet, ahogy a kisgyerekek csodálják a világot. Ezek értékes pillanatok. Fordítsuk saját magunk regenerálására, újraépítésére. Bármilyen cél is lebegjen a szemünk előtt, fontos, hogy ebből a kiapadhatatlan energiaforrásból vegyünk magunkhoz, ami továbblendít minket ezen célok megvalósításához.
A forrás, így nem egy másik személy vagy csoport lesz, hanem maga a természet, az élet. Felesleges energiát lopnunk, ha van bőven mindenhol.
Megfigyeltem, hogy szeretik egymást kikérdezni az emberek arról, hogy milyen volt a nyaralásuk, utazásuk. Én is szívesen osztozom más élményén, olyan mintha továbbadnánk azt az energiát, amit valahol kaptunk.
Ebben az időszakban szívesebben töltjük az időnket társaságban, ilyenkor mindenki nyitottabb , mint máskor. Örülünk, hogy együtt vagyunk és jól érezzük magunkat. Akkor is így lenne, ha nem töltenénk magunkba élénkítő szereket. Akkor tudnánk igazán figyelni egymásra.
Miért fontos a figyelem? Ha tiszta és ítélet nélküli figyelemmel fordulsz egy másik felé megnyílik és belőle is felszabadul az a szépség, energia, ami a természetből is fakad. Bármit is adsz, azt előbb utóbb visszakapod. Nagyon értékes idő, ha Te kapod meg ugyanezt a tiszta figyelmet. Akár hosszú időn át élvezhetitek ezt a termékeny állapotot, ami akár kezdete lehet valami újnak, valami fontosnak.
Még van időnk töltekezni a nyárból és a nyitottságból. Használjuk ki ezt a lehetőséget a szépség figyelésére!
Szerző: Dhyana


Sodasan ÖKO WC tisztító »
Dr.M Mosószóda »
Naturgold BIO... »
Lecker's BIO... »
Kandesn Hidratáló... »
Sante Soleil Önbarnító... »
Sante Soleil... »
Sante Soleil Napozó... »

TrendaVit Pálmazsír 0,... »
Biomed Perilla krém »
Natura Durva... »


